Az oldal használatához jelentkezz be azonosítóddal!

A Civil kategória tíz legjobbja a zsűri szerint

2013. augusztus 29. - 17:00

Újabb tíz blog kap meghívót a szeptember 12-i díjátadóra: bemutatjuk azokat a versenyzőket, akiket a Civil kategória zsűrije a legjobbnak tartott.

Mivel a szolgálati közleményeket tegnap már letudtuk, nem is húzzuk az időt: emlékeztetőül elmondjuk még egyszer, kik döntöttek, aztán jön is a névsor, és a zsűritagok indoklása.

A listát tehát

Szörnyi Krisztina, a HVG Extra magazinok főszerkesztője, a TEDxYouth és TEDx@Budapest rendezvények kurátora,
Kertész Anna újságíró, szerkesztő, emberi jogi aktivista, a Tilos rádió riportere, a Humana magazin alapító-főszerkesztője,
Neizer Anita, a hvg.hu főszerkesztő-helyettese, valamint
Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója

állították össze, és a következőképpen fest (a jelöltek nevét ABC-sorrendben közöljük):

A város mindenkié
A tasz jelenti
Bkv-figyelő
Csupa(sz)épség
Dühös mókus blogja
Élet az illatoson
Mentők blog
Szárnyas fejvadász
Timelord
Tyúkudvar


A zsűri méltató szavai pedig az alábbiakban olvashatók:

A város mindenkié
A VM nagyszerű csapatának tevékenysége és blogja is példaértékű. Felvállalnak, nekimennek, dokumentálnak, akciót, demonstrációt szerveznek, megoldásokat keresnek, jogvédelmet biztosítanak, edukálnak és együttélésre tanítanak – úgy ahogy, minden civil kezdeményezésnek kellene. Ráadásul egy olyan kényes és kényelmetlen ügyben állnak ki és szerveznek összefogást, amit nemhogy láthatatlanná akarnak tenni, de még egy tudatosabb állampolgár is hajlamos szemet hunyni felette. (Szörnyi Krisztina)

A TASZ jelenti
Hiánypótló és kötelező! Emberi sorsokon, történeteken, hazai és külföldi jó gyakorlatokon, valamint elképesztő jogi harcokon keresztül hozza közelebb a laikusok és a szakértők számára az emberi jogokat, és tudatosítja mindannyiunkban, miért elengedhetetlen, hogy az alapvető jogokat pártállástól és értékrendszertől függetlenül értelmezzük és óvjuk. (Kertész Anna)

BKV-figyelő
A BKV fikázása népsporttá vált, még az is ezt teszi, aki 20 éve ki sem szállt az autóból, vagy azzal henceg, hány éve nem vett jegyet. Ez a blog nem egyszerű panaszláda, ahova boldog-boldogtalan leírhatja, milyen atrocitások érték a buszon, a szerkesztők kommentjeivel válik hitelessé minden. Azon túl, hogy a közösségi közlekedés fejlesztése a cél, nem feledkeznek meg arról, hogy ez az utasokon – vagy épp az ablakokat betörő vandálokon – is múlik. (Neizer Anita)

Csupa(sz)épség
Az önsegítés kreatív, bátorító formája egy kényes témában. A kopaszság, különösen a női kopaszság annyi szégyent termel, amivel nem könnyű szembemenni, pláne, hogy ennek a problémának nincsenek híres szóvivői, Angelina Jolie-jai. A szerző egy olyan világba enged be, ahová kiszolgáltatottság nélkül nem lehet bejutni, és ahol mégis keserűség nélkül, ám őszintén, érzékenyen kalauzol végig. (Büky Dorottya)

Dühös mókus blogja
Zsugorinak nem mondanám magam, de spórolósnak igen. A válság után pedig kifejezetten örültem, hogy mások is elkezdtek tudatosabban költekezni, bár sokan még most sem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Ez a blog nekik ad hasznos tanácsokat, ráadásul nem elcsépelt, gügye, háziasszonyos vagy épp rózsaszíninges stílusban. (Neizer Anita)

Élet az Illatoson
Az Illatos úti sintértelep árvái, kajla kutyák, gombszemű cicák, elvadult és agresszív egykori házi kedvencek. És egy állatorvos, akinek a történetein keresztül válhatnak egyre szerethetőbbé (naná, hogy azok, akiket nem akarnak haza vinni) és kerülnek egy lépéssel közelebb a leendő gazdihoz. Tökéletes és életmentő találkozás az övék. (Kertész Anna)

Mentők blog
Izgalmas és informatív, az ismeretterjesztés igényességével mutatja be a mentés és betegszállítás világát a laikus közönségnek. Addig vagyunk nyugodtak, amíg a mentőautó nem a mi házunk előtt áll meg, de leskelődni, berzenkedni szeretünk. A betegség tabujához kapcsolódik ez az intézmény, hivatás is. Az oldal kellemes közelségbe hozza a mentősök munkáját, a szakma sokrétű kihívásait bárki számára. (Büky Dorottya)

Szárnyas fejvadász
Mit várunk egy civil blogtól? Jókor, jó cél érdekében hozza össze a társadalmat. És mit csinál a Szárnyas fejvadász? Valami igencsak hasonlót. Ha máskor nem is, március 15-én biztosan mindenki hallott róluk, amikor az állam és a hatóságok helyett „ugrottak be” a szervezésbe. És ha épp nem a térdig érő hóban hozza össze az embereket, akkor a maguk módján a munkanélküliség ellen küzdenek azzal, hogy összeszedik a közösségi médiában, a villanyoszlopokon, a kirakatokban látható álláshirdetéseket. (Neizer Anita)

Timelord
Életképek a múltból. Frisnyák Zsuzsa időutazása, nosztalgia, szerethetően kínos és megmosolyogtató emlékekkel. Informatív, helyenként fanyar és nagyon vicces. Két bejegyzés már függővé tesz. (Kertész Anna)

Tyúkudvar
A tyúktartásról semmilyen ismerettel nem rendelkező urbánus vagy akár vidéki vállalkozó szellemű jelentkező a témában teljes körű eligazítást kap, mindezt szellemes saját élményként tálalva, ahol a szerző kellő szerénységgel és önkritikával vezet végig a tyúktartás örömein és buktatóin. Az oldal a praktikum oldaláról közelít, sokrétűen tematizál, érezhető a közösségépítés szándéka. (Büky Dorottya)

A hvg.hu hírei
Szenzációs hír érkezett a Fővárosi Állatkertből

Decemberben koalák érkeznek Budapestre. Szerdán az állatkert új lakóit, az óriásvidrákat mutatták be a közönségnek.

Elefánt taposta agyon az elefántmentőt

Az 56 éves állatorvos, az amerikai elefántmenhely alapítója a karámban tett rutinkörútján elesett, beütötte a fejét, és a menhelyen tartott két elefánt egyike minden támadó szándék nélkül rálépett a mellkasára, a férfi halálát okozva.

Másfél kilós pöfeteg termett Helesfán

Egy 27 centiméter átmérőjű és egy kisebb, kézilabda méretű gombát talált egy mezőgazdasági munkás Helesfán. Már tudják, mihez kezdenek az óriáspöfetegekkel – írja a bama.hu.

További hírek a -n »
A HVG csoport oldalai
Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2244

Emailcímünk:
goldenblog@goldenblog.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.