Az oldal használatához jelentkezz be azonosítóddal!

Meglepő végeredmény a Civil kategóriában

2013. augusztus 24. - 17:00

Újabb nap, újabb eredményhirdetés: ezúttal a Civil kategória a soros.

Hogy, hogy nem, ismét egy izgalmas, sőt meglepő fináléról számolhatunk be. A kategóriában ugyebár hosszú ideig masszív előnnyel vezetett a Szárnyas Fejvadász az Élet az Illatoson előtt, mire azonban eljött a hosszú hétvége, ez a jelentős távolság már nem is volt olyan jelentős – ugyanakkor csekélynek sem lehetett nevezni, az pedig legalábbis bizonytalannak tűnt, hogy a második helyezett lendülete eltart-e majd a végéig.

Nos, eltartott, sőt eredményt is hozott, ugyanis csak egy maréknyi szavazattal, de az Élet az Illatoson került ki győztesen a versenyből, ami még a kategóriák között is kimagasló teljesítmény, hiszen nagyon erős ellenfelet sikerült legyűrni.

Ami a mezőny további részét illeti, A TASZ jelenti az utolsó nyolc-tíz napban fokozatosan előreverekedte magát, és ezzel bebiztosította a harmadik helyét, míg a sokáig dobogós Csak az olvassa visszább csúszott egyet, a BKV-figyelő és A város mindenkié pedig beelőzte a Bezzeganyát.  A további részleteket a regényes forma helyett már lássuk inkább táblázatban:

1 Élet az illatoson
2 Szárnyas fejvadász
3 A tasz jelenti
4 Csak az olvassa
5 Bkv-figyelő
6 A város mindenkié
7 Bezzeganya
8 Dühös mókus blogja
9 Város szíve - a belvárosi blog
10 Nyomor széle
11 365 környezettudatos ötlet
12 Greenpeace blog
13 Tékozló homár
14 Belsőség
15 Az áram ára
16 Debreceni kutyaház állatotthon
17 Dunai szigetek
18 Gyerekszáj
19 Tampi
20 Mentők blog
21 Csupa(sz)épség
22 Greenr - a zöld objektív
23 Matek könnyedén és egyszerűen
24 Intelligens vagyonvédelem
25 Zöldenergiavilág
26 Tyúkudvar
27 Szubjektív
28 Budapest XV. kerületi blog
29 Huffnágel Pista
30 Kutyatár természet- és állatvédő egyesület
31 Hétköznapi tudomány blog
32 Természettudomány
33 Timelord
34 Méltányosság blog
35 Lótenyésztés-történet
36 Tudatos mindennapok
37 Vörös bárca
38 Marketing és média hallgatóknak
39 Pandát a budapesti Állatkertbe
40 Séta Dévára
41 Balansz
42 Környezetvédelem
43 Személyiségépítés
44 Vírus klub
45 Orvos- és egészségtudomány
46 Inkabringa és YGergely közös blogja
47 Russian literatura
48 Okosodjál
49 Blogosz
50 Független.hu
51 Kuku blogja 
52 Das modell
53 Oktatás
54 Gondolatbank
55 Gyermekkor kérdései
56 Nevel és oktat
57 Hétköznapok
58 Chikansplanet blog
59 Mészáros András blogja
60 Farmdoktor
61 Susanweb
62 Pénztaoizmus
63 Progesszista
64 Djnaploja
65 Szike blog
66 LNa világa
67 Polgári összmagyar rövidhír média

A hvg.hu hírei
Szenzációs hír érkezett a Fővárosi Állatkertből

Decemberben koalák érkeznek Budapestre. Szerdán az állatkert új lakóit, az óriásvidrákat mutatták be a közönségnek.

Elefánt taposta agyon az elefántmentőt

Az 56 éves állatorvos, az amerikai elefántmenhely alapítója a karámban tett rutinkörútján elesett, beütötte a fejét, és a menhelyen tartott két elefánt egyike minden támadó szándék nélkül rálépett a mellkasára, a férfi halálát okozva.

Másfél kilós pöfeteg termett Helesfán

Egy 27 centiméter átmérőjű és egy kisebb, kézilabda méretű gombát talált egy mezőgazdasági munkás Helesfán. Már tudják, mihez kezdenek az óriáspöfetegekkel – írja a bama.hu.

További hírek a -n »
A HVG csoport oldalai
Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2244

Emailcímünk:
goldenblog@goldenblog.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.