Az oldal használatához jelentkezz be azonosítóddal!

Oklevél helyett: 3D nyomtatóval készülnek a Goldenblog idei díjai

2013. augusztus 12. - 16:30

Temérdek díjat mutattunk már be, de mi is tudjuk, hogy egyvalamivel még adósak vagyunk – valamivel, amit ki lehet rakni a vitrinbe. Természetesen ez sem marad el, sőt tényleg vitrinbe való holmikkal készülünk, a Goldenblog idei győztesei ugyanis a nyereményeik mellé a Freedee jóvoltából 3D nyomtatóval készült trófeákat kapnak.

Ezzel reményeink szerint a Come on, Creatives! szlogenhez is hűek leszünk, és az idők szavára is hallgatunk, hiszen olyan technológiáról beszélünk, amely még csak most terjed el szélesebb körben.

De pontosan miről is van szó?

Nos, a lényeg röviden annyi, hogy a 3D nyomtató térbeli modellek alapján, rétegek egymásra fektetésével alkot háromdimenziós tárgyakat – vagyis a hagyományos anyagmegmunkálási eljárásokkal ellentétben nem egy nagyobb darabból állítja elő a végterméket marással, hanem lényegében felépíti azt. Maga a technológia egyébként már bő 30 éve létezik, a körülötte mostanában kialakult hírverés annak köszönhető, hogy az eddigi, 10-20 millió forintnál is többe kerülő gépek mellett megjelentek a piacon a százezres árkategóriába tartozó desktop nyomtatók is.


Mivel rövid idő leforgása alatt kézzel foghatóvá és kipróbálhatóvá teszi a megálmodott tárgyakat, az eljárást jelenleg leginkább a gyors prototípus-gyártáshoz és kisebb szériák elkészítéséhez használják – a Freedee-t például az utóbbi időben többek között ékszer- és játékkészítők keresték meg –, de a későbbiekben az alkalmazási terület borítékolhatóan bővülni fog, hiszen a módszernek számtalan előnye van a gyorsaságtól kezdve egészen addig, hogy a folyamat során szinte alig keletkezik hulladékanyag.

A Freedee vezetője, Honti Pál szerint egyébként a 3D nyomtatást a hazai viszonyokhoz képest sokan ismerik nálunk, de a helyzet az ideálistól még nagyon messze van, ezért a cég elsődleges célja az, hogy minél több olyan műhely nyíljon Magyarországon, ahova bárki bemehet nyomtatni, és az, hogy a technológia alapjaival behatóbban is meg lehessen ismerkedni (ennek érdekében a Freedee ősztől néhány órás tanfolyamokat is indít). Hogy pontosan mit hoz a jövő, az persze még kérdés, de egy biztos: a mi nyerteseink szeptember 12-e után nap mint nap gyönyörködhetnek abban, hogy mire képes ez az eljárás.

A hvg.hu hírei
Szenzációs hír érkezett a Fővárosi Állatkertből

Decemberben koalák érkeznek Budapestre. Szerdán az állatkert új lakóit, az óriásvidrákat mutatták be a közönségnek.

Elefánt taposta agyon az elefántmentőt

Az 56 éves állatorvos, az amerikai elefántmenhely alapítója a karámban tett rutinkörútján elesett, beütötte a fejét, és a menhelyen tartott két elefánt egyike minden támadó szándék nélkül rálépett a mellkasára, a férfi halálát okozva.

Másfél kilós pöfeteg termett Helesfán

Egy 27 centiméter átmérőjű és egy kisebb, kézilabda méretű gombát talált egy mezőgazdasági munkás Helesfán. Már tudják, mihez kezdenek az óriáspöfetegekkel – írja a bama.hu.

További hírek a -n »
A HVG csoport oldalai
Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2244

Emailcímünk:
goldenblog@goldenblog.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.