Az oldal használatához jelentkezz be azonosítóddal!

Elindult a szavazás, itt minden információt megtaláltok

2013. augusztus 01. - 13:15

Mezőnyünk már van, a szabályoknak megfelel, úgyhogy nézzük meg, kik a legjobbak szerintetek. Ma 0 órakor elindult a Goldenblogon a szavazás.

Akik már túl is vannak a voksoláson, azoknak köszönjük, és elnézést kérünk tőlük az untatásért, de mivel a dolog még három hétig tart, és bizonyára lesznek új szavazók is, röviden azért összefoglalnánk, mit is kell tudni:

- ahogyan eddig is, szavazni Facebook accounttal, számítógépről illetve mobilról lehet

- desktopról kategóriánként egy versenyzőre, mobilról a teljes mezőnyből egy jelöltre tudtok voksolni

- a tavalyi évhez képest annyi változott, hogy nem lesz mobil közönségdíj – a telefonról leadott szavazatok hozzáadódnak a többihez

- a szavazás augusztus 21-én éjfélig tart

- ha a jobbra látható nagy kék gomb nem volna elég, a voksolás itt zajlik

- kampányolhattok is magatoknak vagy a kedvenc blogotoknak, ehhez itt tudtok widgetet generálni

- a győztesek nyereményei kategóriánként a következők: Közélet, PopArt, Civil, Életmód, Biznisz, Ego

- az eredményeket augusztus 22-étől kezdjük kihirdetni.

Részünkről ennyi, a többi rajtatok múlik – elő a mutatóujjakkal, és tessék nyomni a voksokat!

A hvg.hu hírei
Szenzációs hír érkezett a Fővárosi Állatkertből

Decemberben koalák érkeznek Budapestre. Szerdán az állatkert új lakóit, az óriásvidrákat mutatták be a közönségnek.

Elefánt taposta agyon az elefántmentőt

Az 56 éves állatorvos, az amerikai elefántmenhely alapítója a karámban tett rutinkörútján elesett, beütötte a fejét, és a menhelyen tartott két elefánt egyike minden támadó szándék nélkül rálépett a mellkasára, a férfi halálát okozva.

Másfél kilós pöfeteg termett Helesfán

Egy 27 centiméter átmérőjű és egy kisebb, kézilabda méretű gombát talált egy mezőgazdasági munkás Helesfán. Már tudják, mihez kezdenek az óriáspöfetegekkel – írja a bama.hu.

További hírek a -n »
A HVG csoport oldalai
Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2244

Emailcímünk:
goldenblog@goldenblog.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.